Elfújt őrláng

„Az utóbbi hónapokban már nem voltam többé biztos abban, hogy a szükséges energiámat és motivációmat még további egy vagy két évre át tudom vinni. (…)  Emiatt hezitáltam olyan sokáig az elhatározásommal. (…) A végén nem csupán versenyezni akartam, de a győzelmekért küzdeni – márpedig a vezetési kedv köztudottan a versenyképességből táplálkozik.” Michael Schumacher az idény végén visszavonul – másodjára, s immáron végleg. Nyilatkozataiból akár azt is hihetnénk, kiégett, motivációját vesztette és rájött, hogy többé már nincs keresnivalója a sportágban. A bejelentés és a döntés körüli, –minisorozatunk első részében tárgyalt – furcsaságokból viszont arra következtethetünk, a helyzet koránt sem ilyen egyszerű. Miért késett el Michael Schumacher döntésével? Tényleg az ő bizonytalansága kényszerítette csapatát arra, hogy Lewis Hamiltont válasszák helyette? Vajon lett-e volna esélye maradni a csapatnál, ha előbb határoz, és dönthetett-e volna egyáltalán korábban? A második részben Schumi látszólag elveszett motivációja nyomába eredünk.

Vannak helyzetek, amikor az egész világ azt tanácsolja, cselekedj, s fürkésző szemekkel szuggerál mozdulatra, szóra – te viszont néma és rezzenéstelen maradsz, mert úrrá lesz testeden a valódi akaratod és megbénít – zárva tartja szádat, visszafogja kezedet. Még akkor is, ha dolgaid látszólag jó irányba haladnak, életed pedig úgy tűnik, hamarosan fordulóponthoz érkezhet.

A Mercedes az idei szezon elején úgy érezte, közel a fordulópont, ezért nem látta akadályát, hogy Michael Schumacher gondolkodás nélkül igent mondjon a közös folytatásra. De vajon megtettek-e mindent azért, hogy a német is így érezze? Vajon valóban magától értetődő volt-e, hogy kitartson mellettük, és valóban jól mérték-e fel versenyzőjük igényeit – egyáltalán érdekelte-e őket, mit vár tőlük cserébe a Hétszeres?

Schumi két évet végigversenyzett az Ezüstnyilakkal, mindenféle komoly siker és – ennek ellenére – zokszó nélkül. Pedig az eredmények elmaradása nem csak rajta múlt… A harmadik évnek eleve azért kezdett neki, mert csapata 2009-es aláírásakor ezt kérte tőle, s mert bízott benne, hogy az előző szezonok után végre sikerélményt is kap viszonzásul.

Csakhogy valami továbbra is hiányzott. Valami, ami elbizonytalanította, ami éppen az ellenkező irány felé terelte őt. Esetében a késlekedés okát egy mindenen és mindenki szaván túlkiabáló belső hang jelentette, amely folyton azt kiáltotta neki: „Várj! Győződj meg róla, te is akarod-e még!” A hang elgondolkodásra sarkallta őt. Megállította, és egy új nézőpontból mutatta meg számára a jelent.

A német Auto Motor und Sport (AMuS) szerint Schumi könnyen elkerülhette volna a Mercedesszel való szakítást: egyszerűen már monacói pole-ját követően alá kellett volna írnia, meglovagolva a friss sikerek (az első győzelem és remeklés a hercegségben) miatti Mercedes-mámort. De vajon mire várt Schumacher? Vajon hibázott a tétovázással, ami miatt aztán saját magát ejtette csapdába?

Ne feledjük, a Hétszeres úgy érkezett Monacóba, hogy addigi öt versenyéből mindössze kettőt fejezett be, csapata számos hibát követett el kárára, csapattársa viszont még bajnokesélyesnek számított ekkor. (Mi több, olyan pletykák is felröppentek, miszerint Schuminak adott esetben segítenie kell majd őt a küzdelemben.)

Schumacher akkori bizonytalansága érthető. A közel- és a régmúlt alapján egyaránt. Egyfelől nyilván tanult első visszavonulásából, amikor döntésénél figyelembe vette a külső szempontokat, mások érdekeit is (2006-ban Räikkönen megszerezhető volt a Ferrari számára, Massa állása viszont tőle függött, bajnoki esélyei erősen hullámoztak), s el akarta érni, hogy ezúttal alaposan átgondolt döntést hozhasson – a lehető legjobbat. Márpedig ezt csakis egy módon volt lehetséges: ha kivár. Megvárja, miként alakul az idei éve, milyen irányba tart a csapat és milyen esélyei lesznek még idén, valamint jövőre.

Monaco táján dönteni minden szempontból túl korai lett volna. Schumi nehezen induló szezonja valójában éppen csak elkezdődött ekkor, a csapat átalakulása még ki sem fejtette első hatásait, a kocsi fejlesztésének eredményei ugyancsak kérdésesek voltak, így az AMuS felvetése bár logikus, valójában nem éppen reális. A gondot ráadásul nem is ez, hanem a későbbi tétovázás okozta. Ami pedig Schumacher motivációs gondjaiból adódott.

Folytatás – már csak feltételekkel

A rekordbajnok harmadik mercedeses évét kezdte el idén, ám e három év alatt a kitűzött céljától igencsak távol maradt. Hogy ez mennyire elbizonytalanította őt a folytatás értelméről, az azóta készült interjúkból kiderül: „Az utóbbi időkben újra és újra előjöttek olyan pillanatok, amelyekben be kellett osztanom az energiámat, és amelyek során alaposan át kellett gondolnom a helyzetet és önmagamat is, hogy aztán a pályán meglegyen bennem a szükséges erő. Félreértés ne essék, megvolt! Még most is pontosan tudom, mi kell ahhoz, hogy száz százalékot nyújtsak, de az utóbbi hónapokban voltak idők, amikor nem foglalkoztam a Forma–1-gyel, és nem akartam előkészülni a következő nagydíjra.” – mesélte a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak.

Mindez nem is csoda egy hétszeres világbajnoktól, aki győzelmekhez szokott és győzelmeket várt, ám akinek ehelyett rendszeresen a 10. helyekért, s állandó balszerencséje ellen kellett küzdenie – immáron harmadik éve, kilátástalanul.

És ezen bizony még a monacói pole sem tudott segíteni. A korai sikerek ráadásul a következő hetekben mélyrepülésbe csaptak át a Mercedesnél. Schumit Kanadában ismét cserbenhagyta a csapata technika, Valenciában pedig saját magát is meglepve szerzett dobogót, úgy, hogy puszta erőből semmi esélye sem volt rá. Kezdett kirajzolódni továbbá egy újabb, a korábbi években tapasztalthoz hasonló gumiprobléma, aminek megoldása mindig hosszas folyamat. Schumi tehát okkal bizonytalankodott a folytatást illetően. Nem látta bizonyítottnak az év elején még hitt előrelépést a csapat részéről, s mindenekelőtt nem volt biztos abban, van-e még elég ereje további középmezőnyben való küzdelmekkel kivárni a sikeres időszakot – ha egyáltalán lesz ilyen a Mercedesnél… A visszavonulás bejelentését követő három nullapontos verseny aztán aláhúzta mindazt, ami miatt Schumacher a megelőző hónapok alatt folyamatos bizonytalanságban volt. A kilátástalanság értelmét vette a befektetett energiáknak, az eredménytelenség pedig letaglózta a motiváció lelkesedését.

Egy évre még talán lett volna elég muníciója – de csakis olyan évre, amely az első háromhoz képest sikeres, s amely során esélye van a futamgyőzelmekre vagy a bajnokságra. „A Mercedes illetékesei mindig hangsúlyozták, hogy a szezon után is szívesen dolgoznának velem tovább. Ez viszont nem egy, hanem két évről szólt, ami számomra igen bonyolult helyzet volt, mert már egyetlen további év is nehéznek tűnt. Legbelül, tudat alatt már hónapok óta éreztem, hogy felkészültem a nyugdíjra.” – erősítette meg később Schumacher.

Egy az ideihez hasonló szezon a sikertelenség miatt viszont érezhetően nem motiválta már Schumit, mert bizony az előző években a csapatépítés mellett csak másodlagosnak számító eredmények most már nagyon is számítottak motivációja szempontjából. „Természetesen könnyebb, ha a sikerek hullámait lovagolja az ember. Akkor sokkal gyorsabban visszajön a lendület. A siker nagyon fontos motivációt jelent, hihetetlen segítség abban, hogy újra kedvet kapjunk. Ezért is hagytam magamnak olyan sok időt a döntéssel. Látni akartam, képesek leszünk-e még egyszer támadni. 2009-ben eredetileg amúgy is csak két évre akartam visszatérni. Azt gondoltam, ennyi idő elég lesz az újabb bajnoki cím eléréséhez.” – vallotta be nemrég a Welt am Sonntagnak adott interjújában. A ráadás évében, amelyet csak csapata iránti elkötelezettsége miatt vállalt, tehát joggal várt el valamiféle viszonzást, valami apró kis megerősítést arról, hogy érdemes volt engedni a Mercedesnek, s kitartani mellette a nehéz szezonok ellenére is. Ő viszont megerősítést – egy-egy erős időmérőkör vagy ígéretes versenytempó formájában – csak önmagától kapott, csapata pedig sorozatosan cserbenhagyta őt folyton elromló technikájával.

Schumacher nyerni akart, ám egyre világosabbá vált, hogy ez idén sem lesz egyszerű számára. A csapat ráadásul nagy ugrást csupán 2014-re mert ígérni, ami pedig már túl távoli, túl bizonytalan és – az átfogó szabályváltozások miatt – túl újszerű lett volna számára. Schumi tehát csakis 2013-ban gondolkodott, ám hogy vállalja-e azt a szezont, ahhoz meg kellett várnia az idei év alakulását.

A Mercedes egy ideig úgy tűnt, türelmesen kivárja, míg versenyzője összerakja magának a képet, aztán viszont a külső tényezők (Schumi bizonytalansága és a csapat elvárása közti ellentét; Hamilton érdeklődése) hatására egyre türelmetlenebbé vált. Előbb határidőt szabott a németnek, majd július eleji „ellenszegülése” után szépen lassan egyre határozottabban körön kívülre tolta őt, amiért nem hagyta magát befolyásolni.

Schumachertől elvárták, hogy határozzon, ám a kezdeti bizonytalanságát a csapat (monacói majd valenciai sikereket követő) győzködése, majd határideje ellenére is képtelen volt levetkőzni. Mégpedig azért, mert ő nem efféle, az elmúlt két esztendőből jól ismert „érvekre” és ígéretekre vágyott már, hanem valamiféle konkrétumra, érzésre, amely felcsillantja előtte a fejlődés és a cél elérésének reményét.

Kettejük kommunikációja ekkor már két eltérő síkon zajlott. Schumacher már nem bízott a Mercedesben, valami mást keresett, mint amit csapata kínálni tudott neki, a Mercedes pedig nem vette, vagy legalábbis nem értette a jeleket. Ha akarta egyáltalán.

A késlekedés oka

„Vajon miért éppen október?” – találgatta Schumacher július 5-i kijelentését követően mindenki. Vajon mire vár, milyen kérdésről fog többet tudni októberben, mint augusztusban? Az általánosan elfogadott válasz az idő előrehaladtával változott: előbb a Daimler F1-es projektet is megvitató – szeptember tájára tervezett – értekezését tartották fő oknak, amely előtt még a csapat jövője is bizonytalannak tűnt, majd egyre inkább azt, hogy valójában nem tőle függ a döntés, hanem Lewis Hamiltontól. A látszat ma már azt mondja, ez utóbbi volt a fő ok.

Csakhogy ha így lett volna, Schumacher már szeptember 28-án bejelentette volna visszavonulását, s nem nézett volna körül még más csapatoknál az esetleges folytatás esélyeit feltérképezendő…!

Az októberhez való ragaszkodása mögött valójában tehát ennél egyszerűbb érvek állhattak, melyek a bizalom fent taglalt megrendüléséből adódtak. Eddie Jordan egy nyilatkozatában már június 24-én reális képet festett a helyzetről: „Nem az én feladatom dönteni, azt neki kell meghoznia egyedül. Azt hiszem, mielőtt megtenné, túl akar lenni a balszerencséjén.” Schumacher tehát azért ragaszkodott annyira az októberhez, mert az év ezen szakában általában már valamelyest körvonalazódik, mi várható 2013-tól, miként az is látható utólag, mire volt elegendő az aktuális szezon.

De az sem kizárt, hogy még ennél is konkrétabb okai voltak e határidőnek. Júliusban már világos volt, hogy a Mercedes komoly gumigondokkal küzd. Kanadát követően a csapat tudatosan (!) ennek megoldására összpontosította minden figyelmét. A munka haladt, a fejlesztések viszont leálltak. Schumacher ugyanakkor pontosan tudhatta, mivel készül még csapata. Mivel egy-egy újítás ötlete/terve, illetve a fejlesztés lépcsőfokainak programja általában az újdonságok pályán történő debütálása előtt már hetekkel, hónapokkal megszületik, nem kizárt, hogy Schumi júliusban már tisztában volt azzal, hogy Brackley-ben készül az új Coanda-kipufogó, továbbá a nyilvánosság által ekkor már ismert Lotus-féle DRS átültetett változata. Mégpedig elsősorban már a 2013-as esztendőt előkészítendő.

Láss csodát, ezen átfogó fejlesztési csomag első köre Szingapúrban, vagyis szeptember legvégén tette meg első köreit, ám hogy pontosan mekkora fejlődést jelenthet a következő évre, arról konkrétabb képet csak éppen októberben, azaz a rendszerek alaposabb megismerése után kaphattak. Miként az is csak ekkoriban kezdhetett el kirajzolódni, a második lépcsőfokkal (új DRS) teljessé váló új W03-mal mennyire sikerül majd feltérképezni és javítani az elkövetett hibákat, hogy azok jövőre ne fordulhassanak elő ismét.

Talán Schumi pontosan tudta ezt? Talán saját határidejét éppen a fejlesztési programhoz és ütemtervhez hangolta? Talán valóban csak látni akarta csapata határait és biztosra akart menni merre is tartanak/tartanak-e bárhová?

Mindez csupán feltételezés ugyan, de látva, Schumi milyen nagy lelkesedéssel és érdeklődéssel követte végig a helyszínen az újítások első tesztjét Magny-Corus-ban, egyáltalán nem tűnik elrugaszkodott elképzelésnek. Odautazott csak azért, hogy a lehető leggyorsabban értesüljön mindenről, a lehető legátfogóbb képet alkothasson a dolgok állásáról, és minden apró információt be akart gyűjteni, ami kicsit is közelebb viszi a tisztánlátáshoz és a döntés meghozatalához… Lesz még esélye nyerni idén? Van még remény arra, hogy újra felzárkózzanak az élmezőnyhöz jövőre? Ezen kérdések határozták meg leginkább jövőbeni elképzeléseit.

A franciaországi látogatás tehát még nem egy kiábrándult, kiégett és nyugalomra vágyó bajnok, hanem egy talpig motivált ember képét sugározta felénk, aki továbbra is töretlenül hisz visszatérésekor maga elé tűzött céljaiban (ti. hogy képes legyőzni a fiatalokat), s igyekszik együtt lélegezni csapatával. Mintha csak szuggerálná autóját: jöjjön a nagy áttörés, oldódjanak meg a problémák, s lásson esélyt végre az eddig kilátástalannak tűnő csapattal a dobogóért küzdeni – mert akkor lenne értelme a folytatásnak. Amire legbelül még bizonytalansága ellenére is vágyott. És a döntés így máris könnyebb lenne.

A konkrét fejlesztések megvárása vagy puszta megérzés volt-e a pontos cél, lényegében mindegy. Egy bizonyos: Schumacher július eleji makacságával mindenkinek egyértelműen tudtára adta, mi kell neki döntése meghozatalához. Legfőképpen idő, hogy bizonytalansága elpárologjon, hogy meggyőződjön akár a folytatás értelméről, akár a visszavonulással kapcsolatos megérzésének helyességéről. Nem a motivációja veszett el, sokkal inkább csak a csapat fejlődésébe vetett hite, amely nélkül a befektetett munka és motivációja fölöslegessé, célját vesztetté válik.

Ma már világos, ő ebben a játszmában kezdettől fogva tiszta lappal, nyíltan játszott, és mindvégig következetes álláspontot képviselt – s mindenekelőtt fair volt csapatával szemben, akiktől joggal várt el cserébe némi türelmet és megértést.

Csakhogy a Forma–1 nem az emberi érzések világa, nem több puszta érdekek mentén működő, érzelmektől mentes, könyörtelen üzletnél. A kért időt éppen ezért nem kapta meg. Miként végül bizonytalanságának sem maga, hanem csapata vetett véget. A Mercedes Hamilton mellett döntött – a lehető legjobban leegyszerűsítve Schumacher helyzetét, aki előtt csak egyetlen lehetőség maradt: a visszavonulás. Az addig bizonytalanságot okozó tényezők maguktól megszűntek tehát, a Mercedes segítség helyett inkább saját kezébe vette a döntést, amely Schumacher kételyeire rájátszva a befejezés felé billentette a mérleg nyelvét.

S jóllehet, a németnek csupán a sikertelenségből lett elege, nem pedig a Forma–1-ből, csapata olyan helyzetet teremtett előtte, amelyben e kettő immáron végérvényesen ugyanazt jelentette számára… Az ajtó pedig végleg bezárult.